Lőkös Júlia szakképzett kézápoló és műkörömépítő vagyok, Siófokról

Lőkös Júlia szakképzett kézápoló és műkörömépítő vagyok, Siófokról

Szeretettel köszöntöm oldalamon, minden leendő kedves Vendégemet!

Évekig jártam műkörmöshöz és mindig nagyon tetszett, ahogy készíti a körmeimet, így elhatároztam, hogy a szépségiparban, ezen belül is műkörömépítőként szeretnék tevékenykedni. 2022. decemberében sikeresen elvégeztem a „Kézápoló és műkörömépítő” szakképesítést. Szerencsémre, úgy érzem, sikerült a legjobbaktól (Anett, Anita, Andrea, Magdi, Nina) tanulnom.

A vizsgák után pedig, 2023 év elején kialakítottam és berendeztem Siófokon, a Fokihegyen, a saját kis köröm stúdiómat azzal, hogy létrehozzak egy olyan helyet, ahol örömmel tudok dolgozni és ahová a Vendégeim is szívesen járnak vissza. A tanultak még frissen a fejemben és a kezemben vannak. 

A legszebb köröm az, amitől a kéz ápolt, elegáns megjelenést kölcsönöz viselőjének

Semmi mással nem foglalkozom, csak és kizárólag kézápolással és műkörömépítéssel, így minden energiámat erre tudom fordítani. Szeretem amit csinálok. Tudásomat folyamatosan fejlesztem és igyekszem mindig újdonságokkal kedveskedni a Vendégeimnek. Szerencsére, az elegáns és letisztult stílust részesítem előnyben, így ezt a vonalat képviselem a munkám során is. 

Örömmel készítek szép körmöket, ahol a jó ízlés határain belül harmóniában jelenik meg a szín és a díszítés, ez által a Vendégeim elégedetten távoznak tőlem. Különféle díszítéseket alkalmazok, szívesen használom a beépített díszítéseket, nyomdát, matricát, csillámport és az egyszerűbb kézzel festett mintákat is. Kedvencem az erősített géllakkozás.

Mindig törekszem a pontos, precíz munkára. Lehet, hogy egy régi műkörmös megengedheti magának, hogy néha összecsapja a munkáját és ezért egy-két Vendége ott hagyja. Én, fiatal műkörmösként, nem engedhetem meg magamnak, hogy pályám legelején elkövessek ilyesmit, mert híre megy, és lehúzhatom a redőnyt, bezárhatom a boltot, a köröm stúdiót.

Igyekszem a körmöket olyan vékonyra készíteni amennyire lehetséges, de figyelembe kell vennem a statikai szempontokat, hogy az elkészült köröm hetekig tartós és erős maradhasson. Szeretem alkalmazni a zselét, az akril gélt, ha lehetőségem van rá, szeretem egy kis díszítéssel egyedivé tenni. Mindig figyelembe veszem a vendégem személyiségét és olyat alkotok, amely kényelmes viseletet és esztétikus megjelenést nyújt. Jó minőségű, professzionális alapanyagokkal dolgozom.

Minden munkát nem tudok elvállalni, csak ami a napi időmbe, energiámba belefér, de amit felvállaltam, azt igyekszem maradéktalanul, a legjobb tudásom és képességeimnek megfelelően elkészíteni. Én megcsinálom a körmöket. Kövesse munkáimat a Facebookon is! Munkámat egyelőre alkalmazottként végzem.

Ha szép, tartós körmöket szeretne, kérjen időpontot az alábbi elérhetőségeimen: Telefon: 06-30-10-121-10 | E-mail: mukoromsiofok@gmail.com

Néhány kép a "SZÉP KEZEK" köröm stúdióról

Siófok, SZÉP KEZEK köröm stúdió
Siófok, SZÉP KEZEK köröm stúdió
Lőkös Júlia műkörmös, munkavégzés közben
Lőkös Júlia műkörmös, munkavégzés közben
Műköröm stúdió, technika, felszerelés, anyag
Műköröm stúdió, technika, felszerelés, anyag
Lőkös Júlia kézápoló és műkörömépítő továbbképzései:

Az eredmény (a szép, erős és tartós körmök) érdekében, folyamatosan képzem magam. Igyekszem a szakma kiválóságainak tudását ellesni. Az újdonságok, új anyagok, új módszerek, eszközök, technológiák érdekelnek engem is, hacsak lehet, mindjárt alkalmazom is őket.

Műkörömépítés Siófokon, Kézápoló és Műkörömépítő tanfolyam
Zerofile I - a Reszelésmentes Technika Online tanfolyam
Műkörömépítés Siófokon, Géllakk I. Classic továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Géllakk IV. Modern géllakkozás, továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Géllakk II. -  a Megerősített Géllakk Online tanfolyam
Műkörömépítés Siófokon, Géllakk III. - Műköröm Töltés és Géllakk Szett Csere Online tanfolyam
Műkörömépítés Siófokon, Cartoon Nail továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Csillogó Virág továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Minden, amit az ecsetekről tudni kell továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Halloweeni macska továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Karácsonyi hópehely továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Minimal Design továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Pulcsi Minta továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Valentin napi szalonminták továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Műköröm díszítő továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Ünnepi Szalondíszítések továbbképzés
Műkörmös Siófokon, babyboomer továbbképzés
Műköröm Siófok, Ünnepi Díszítő Mix
Műkörömépítés Siófokon, Könnyed színes zselével alkotott virágok
Műkörömépítés Siófokon, Tigrisbunda díszítés továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, inda-glitter továbbképzés
Műkörömépítés Siófokon, Chesterfield-minta továbbképzés

A mukoromsiofok.hu honlapon megjelenő képek és szöveges információk, az 1999. évi LXXVI. tv. alapján, szerzői jogi védelem alatt álló, önálló szellemi alkotások, melyek jogosulatlan felhasználása törvénybe ütközik, büntető és polgári jogi következményeket von maga után! A fent említett alkotások sokszorosításának, elektronikus ill. nyomtatott úton történő további feldolgozásának jogát kizárólagosan fenntartjuk!

ÓzWeb, 2019.